MENÜ
   
 
2014 Škoda CitiJet Cabrio
 
Škoda legkisebb modelljéből, a Škoda Auto szakiskola 16 tanulója elkészítette a megálmodott nyitott változatot. Az elkészült nyitott CitiGo-t májusban mutatják be a 33. Wörthi-tavi GTI talkálkozón. A CitiGo nyitott tetős változatán már 2013 novemberétől dolgoznak. A csapatban 14 fiatalember és két ifjú hölgy kapott helyet. A CitiJet elkészítésében még Jozef Kabaň (Škoda vezető formatervezője) is támogatta a csapatot. A tanulmány hamarosan kész, amit már május végén be is mutatnak kész állapotban, a GTI-találkozón. Škoda fiataljai körében most először került sor tanuló-autó (Azubi Car) projektre, hogy saját elképzeléseiket is megvalósíthatják a diákok.
 
 

A CitiJet még csak vázlaton

 
  A CitiJet a Škoda CitiGo műszaki alapjaira épült, ami egy dinamikus és kifejező nagyvárosi kabrió lesz. A kocsi kék-fehér fényezést és sportos 16”-os könnyűfém felniket kapott. A kabrió CitiGo még kézi készítésű hátsó légterelőt, és dupla végű sport kipufogót kapott. A meghajtásáról a már jól ismert 1.0 MPI 75 lóerős benzinmotor gondoskodik. Az új tanulmány utastere a CitiGo Sport-tól kapta elemeit. Az utastér megkapta a vörös varrással készült bőr 3-küllős sport kormánykereket, váltókar gombot, és kézifék-markolatot. Az utastér még megkapta a CitiGo sport üléseit, és a műszerfal fehér-vörös fényezést kapott. A fiatalok kedvére tettek a Škoda tanulói, akik nem hagyták ki a 300 wattos hangrendszert sem, és az utastér kék LED-megvilágítása követi a zene ütemét.  
 

A készülő CitiJet és a csapat

 
 
Az új tanulmány magas szinten képviseli, a Škoda magas szintű képzését. Škoda iskolájában jelenleg 13-féle képzést kínálnak, amik közül a legnépszerűbb  az autószerelő, az autóelektromossági szerelő, és a villanyszerelő szakok. Az előbb említett szakok a 3 éves kurzusokból a legnépszerűbbek, és az érettségivel végződő négyéves szakok között a legkeresettebb az ipari logisztikai szak. A kínálatban még ezeken kívül posztgraduális képzés, és távoktatás is szerepel. Škoda már évek óta tanít a szakiskolájában. Akik elvégzik az iskolát azoknak a Škoda állásajánlatot is szolgál. A Cseh vállalat már 1927 óta működteti szakiskoláját, ahol mintegy 21 500 tanuló szerezhette meg szakmai végzettséget azóta. Jelenleg közel ezer tanuló készül itt a jövő feladataira. 

- Kartos Patrik - 

2014. 04. 16., 12:53:32
 
   
 
 

HTML Hit Counter
HTML Hit Counter

Free Counter
Free Counter

 

Reklám

 

 

 

 

Reklám

Free Web Counter
Free Web Counter

Asztali nézet