MENÜ

                                                                                                                                                        

2015 McLaren 650S

McLaren, a Genfi autókiállításon mutatja be új modelljét, ami a 650S nevet fogja viselni. A kocsi a 12C és a P1 hypercar keveréke külsejét illetően. A meghajtásáról egy 3.8 literes twin-turbo V8-as benzinmotor fog gondoskodni. A motor teljesítményét 25 lóerővel megemelték, így már 650 lóerős teljesítmény áll a rendelkezésünkre. A teljesítmény mellett a nyomatéka is emelkedett 600 Nm-ről 678 Nm-re.

   

A gyorsulása a módosítások után 0.1 másodperccel jobb lett a 100-as sprintje, amihez most elég 3.0 másodperc, és a 0-200 km/órás gyorsulásához 8.4 másodperc szükséges. A teljesítmény növekedés ellenére a kibocsátása csökkent 4 g/km-rel, ami így már csak 275 g/km. A kocsi orra a P1-estől jött, ami 40%-kal nagyobb leszorító erőt ad a kocsinak, mint amekkora a 12C-nek van.

   

A kocsi át lett dolgozva még a karosszéria alatt is, aminek hatására csökkent a karosszéria dőlés szöge, ebbe besegítettek a 22%-kal merevebb rugók, és az új lengéscsillapító tartók. A megállásról pedig újra kalibrált fékek gondoskodnak. A felszerelése még tartalmazza a szénszál-kerámia fékeket, a szatellit navigációt, a DAB rádiót, a kovácsolt felniket, és a teljesen Alcantara bőr üléseket. Az új McLaren 650S szállítását március végén kezdik meg.

2014. 02. 28., 18:24:16

HTML Hit Counter
HTML Hit Counter

Free Counter
Free Counter

Asztali nézet