MENÜ
   
 

2015 Volvo XC90

Volvo pár nappal korábban bejelentette, hogy két hét múlva bemutatja az új XC90-et. Az új modell az első Volvo lesz, ami a Scalable Product Architecture (SPA) moduláris alváz technológiát kapja meg. Az új alváz technológiát folyamatosan a többi modell is megkapja majd. Az új modell kezelhetősége javult, és bevezetik az új biztonsági rendszereiket, valamint az új technológiákat is tartalmazza. Az XC90 kiemelkedő kombináció a luxussal, hellyel, sokoldalúsággal, és takarékossággal.

 
 

  

Az új Volvo XC90 részletei

 
  Az SPA még lehetővé teszi az új Volvo modellek széles választékát, hajtásláncokkal, elektromos rendszerekkel, és technológiákkal. A Volvo tervezői a korábbi 3 tanulmányautón bemutatta mire képesek, aminek stílus jegyei visszatérnek az új XC90-en is. Az SPA technológia csökkenti a súly elosztást, és javítja a vezetési élményét. Az új modell sokkal praktikusabb lesz jelenlegi generációnál. Az új XC90 innovatív üléseket kapott a második és harmadik üléssorban, valamint 7-személyes lesz.  
 

   

2015 Volvo XC90

 
 

A harmadik üléssorban 170 cm-es magasságig még elég nagy a fejtér. Az új generáció már elérhető lesz Drive-E hajtáslánccal is. A motorválaszték tartalmazza a 2.0 literes, 4-hengeres, dízel- és benzinmotorokat, nagy teljesítménnyel és nyomatékkal. A 2.0 literes négyhengeres benzinmotor, kompresszorral és turbófeltöltővel készül, valamint elektromos motorral van kombinálva, így kb. 400 lóerő a teljesítménye és a kibocsátása csak 60 g/km. Az új design részlet, amit biztosan megkap az új XC90, az új T betűt „Thor kalapácsa” formázó nappali világítást, amit várhatóan a többi Volvo modell is megkap.

- Kartos Patrik - 

2014. 08. 14., 21:02:39

 
   

 

HTML Hit Counter
HTML Hit Counter

Free Counter
Free Counter

 

Reklám

 

 

 

 

Reklám

Free Hit Counter
Free Hit Counter

Asztali nézet