MENÜ
   

 

 

 

 

 

Skoda Yeti 2.0 TDI MT5 Yeti Smile

A nagy piros

Škoda korábban már jó pár Yeti tanulmány modellt mutatott be, ami után sikeresen megkezdték gyártását a jelenlegi Yeti SUV-nak, amivel beszállt a Škoda a szabadidő terepjárók piacába. A Yeti jó pár évet megélt az egyedi sajátos stílusával, de a tágas utastere, a kiemelkedő vezetési élménye és a takarékos hatékony motorjainak köszönhetően elnyerte az ügyfelek tetszését, valamint a terepképességei sem rosszak SUV létére. A Yeti-t is elérte a felfrissülés, ami után már sportosabb megjelenést kapott és jobban beleillik a modellkínálatba stílus világával, valamit utcai és off-road megjelenéssel választható.

 
 

Sportosabb lett, a bohóc

Škoda legendás Yeti-je felfrissülésen esett át, ami után már a kristály által ihletett design-nyelvhez igazodott. A szögletesebb orr sokkal sportosabb megjelenést ad a nagy piros SUV-nak, mint a korábbi formavilággal. A tesztelt modell egy visszafogottabb városi változat volt, ami finomabb törés vonalakat kapott a tervezőitől, és egy vékony ezüst betétet az ütköző rácsa alatt, mint valami védőburkolat lenne alatta, ami a SUV alá fut be. Az orrán az egyrészes fényszórók szögletesebb formája is feldobja a Yeti formavilágát, ami elérhető nappali fényekkel is az opciós listáról. 

 
 
A ketté osztott szélső rácsok az ütközőben a pengeszerű elválasztó fényezett résszel igazán egyedi hatást kelt, valamint az utcai kivitel méhsejt rácsokat kapott az ütközőbe, a sportosságát hangsúlyozva. Azonban a városi kivitel mellett elérhető a terepesebb Outdoor változatban is, ami sokkal erőteljesebb, élesebb törésvonalakat kapott az orrán, valamint magasabbra húzódik fel az ezüst védőlemez hatást keltő betét. A megújult Yeti oldalvonalai szinte teljesen azonosak, a frissítés előtti változatéval a méretes ablak felületekkel, a vaskos tető sínekkel és a B-oszloptól előre és hátra fekete oszlopokkal, amik nagyon jól mutatnak sötétített ablakok mellett. A városi kivitel, mint a tesztautó is teljes fényezést és fényezett oldal védő listát kapott, de az Outdoor kivitel a terep használathoz és az eredei utakhoz igazítva, fényezetlen küszöböket és oldal védő listákat kapott, amik hasznosak lehetnek erdei utakon, a faágak ellen is.   
 

A Yeti hátsó része sem változott jelentősen, mivel megmaradt a méretes csomagtér ajtó, de már a jól ismert kristály szerű törés vonalakat megkapta. A kocsi fara szintén eltérő az Outdoor és a városi kivitel esetében. A tesztelt városi modell csak egy kis védő burkolat szerű betétet kapott és fény visszaverő prizmákat, valamint a C-betűt formázó hátsó lámpák is felkerültek rá, ami már a Škoda védjegyének is mondható. A tesztelt modell viszont a hagyományos hátsó lámpákat kapta meg, de opciós listáról és egyes felszerelés szintekhez már LED-es hátsó lámpákat szerelnek. A Yeti Outdoor esetében a hátsó részén feltűnőbb eltérések is vannak, mint a méretes védőlemez betét és a magasabbra helyezett fényvisszaverő prizmák is. A külső megjelenés már versenyképes a sport SUV-okkal a piacon, de utastér méretben nem valószínű, hogy riválist talál a jelenlegi kínálatban.  

Óriási hely, és rengetek tároló rekesz

Az utastere a tesztelt modellnek egy alacsonyabb felszerelésű volt, ami megmutatkozik a hagyományos háromkarú sportkormánykerékkel, és a matt szürke váltósapkán is. Az alacsony felszerelés szint ellenére tökéletes a mindennapi használatra és a szövet kárpit is előnyösebb tisztítás terén. A középkonzol a szokásos elrendezést kapta meg, ami nagyon jó és könnyed kezelést biztosít a funkciókra, de ezt a tehetősebb ügyfelek még feljavíthatják akár 4 elektromos ablak emelővel, ülés fűtéssel, érintőképernyős rádióval, automata 2 zónás klímával, vagy akár panoráma üvegtetővel is és további hasznos kiegészítőkkel. 

 
   
A műszerfal minősége kiemelkedő ilyen alacsony áron, ami szép puha kidolgozású és nem karcolódik könnyen, mint némelyik olcsóbb kisautóban, ami nagyon előnyös egy olyan SUV-ban, amit akár vadászok is használnak. Az első üléssorban a szokásos méretes tágas hely fogadja az elöl ülőket, valamint a második sorban ülőknek tágas helyet ad a Yeti, ami a 186 cm-es magasságom ellenére is még kb. 10 cm marad a fejtérből így még kalapban sem probléma itt az utazás. A rengeteg tároló rekeszből a Yeti kapott elöl a műszerfalon baloldalt helyet, a középkonzol tetején, valamint a méretes kesztyű tartót, ami hűthető változatban is elérhető. Az első üléssorban még kapott jó pár pohártartókat, az ajtó zsebekben 1,5 literes palack tartókat, valamint az anyósülés alatt egy tároló rekeszt és a középső könyöktámaszba tároló helyet, ahol az AUX csatlakozó is ott van.   
    
Az utastér mellett a csomagtérben is található pár hasznos tároló rekesz és a fogas, amikbe szinte minden elfér, ami szükséges lehet olyan helyre rakni ahonnan biztos nem fog elgurulni vagy kiesni. A tároló rekeszekből jó párat kihagytam, de ez sem kevés valamint a tesztautóból hiányzott a szemüvegtartó a tetőn, ami felárasan is elérhető, de némelyik felszereléstől már széria. Az ülései a képességeihez nagyon tökéletesek és kényelmesek a hosszú távú utazásokra, ami az 5 fokozatú váltó ellenére is nagyon csendes még autópálya 130 km/órás sebességnél is. Az úthibákat és fekvőrendőrt szinte észre sem venni, amikor átmegyünk rajta, ami nagyon előnyös ha terepen használjuk.   
 

A tágas utastér mellett a csomagtere sem kicsi, a maga 416 literes alap méretével, ami kalaptartóig is elég méretes, de ezt lehet bővíteni a második üléssor ledöntésével 1 580 literre, de ha ez sem lenne elég a hátsó ülések kivételével 1760 literesre bővíthetjük, ami egy kisebb egyterű csomagtér méretével vetekszik. Akinek tágas család SUV-ra van szüksége annak tökéletes helyet kínál, valamint már alapfelszerelése tartalmazza az ISOFIX gyerekülés rögzítést is. 

következő oldal >>

 
   

   

HTML Hit Counter
HTML Hit Counter

Free Counter
Free Counter

 

 

 

Free Hit Counter
Free Hit Counter

Asztali nézet