MENÜ
     

 

 

2016 VW Tiguan – IAA

Az International Motor Show-n (IAA), Frankfurtban bemutatták az új generációs VW Tiguan-t. Az első generációból több, mint 2.64 millió db-ot adtak el, aminek utódját leleplezték a kiállításon. A VW 4 verziót mutatott be a kiállításon, ami szeptember 17-27 között tartja nyitva kapuit, az újságírók nyílt napja után. A gyártásra érett változat kivételes sport R-Line változatban is megjelent a kiállításon az utcai, az off-road, és a GTE változatok mellett. A Tiguan GTE concept modell meghajtásáról Plug-in hybrid hajtáslánc gondoskodik, ami 218 lóerőt (160 kW) biztosít az új Tiguan-nak, ami megkapta a jövő fejlesztéseit is. A második generáció várhatóan még keresettebb lesz első generációnál, ami a VW Group úttörő MQB platformját használja.

 

  

2016 VW Tiguan R-Line, Tiguan, & Tiguan GTE Concept

 
Az új generációs modell még 50+ kg-ot le is adott súlyából az elődhöz képest. A súlycsökkenés mellett a csomagtér mérete növekedett, ami alaphelyzetben 615 literes, és ha ledöntjük a hátsó üléssort 1 655 literes csomagteret kapunk, ami 145 literes növekedést jelent az elődhöz képest. A Tiguan-hoz 8 motort kínálnak 115 – 240 lóerő közötti teljesítményekkel (85 – 176 kW). Az új erőforrások mellett a fogyasztása 24%-val csökkent, az előd erőforrásaihoz képest. A meghajtásához 4MOTION Active Control összkerék-meghajtás rendszert kínálnak, ami igazodik a vezetési körülményekhez. Az új modell már 2 500 kg tömegű vontatható súlyt is húzhat.  

2016 VW Tiguan R-Line - 06  2016 VW Tiguan GTE Concept - 09

2016 VW Tiguan R-Line & Tiguan GTE Concept

 

Az asszisztens rendszerek közül megkapja alapfelszerelésnél a Front Assist-et az vészfékezéssel, és a Pedestrian Monitoring-val (gyalogos felismeréssel), valamint a Lane Assist-et (sáv asszisztens) és az Automatic Post-Collision Braking System-t. Az új generációval online szolgáltatások is érkeznek, olyanok, mint az automatikus baleset bejelentés, vagy az online közlekedés és parkolóhely információ állapot jelentése. Az Apple, és Android okostelefonokhoz még funkcionalitást is biztosítanak a szórakoztató rendszerekkel, az App Connect-en keresztül, valamint még tablet is csatlakoztatható a rendszeréhez a Media Control alkalmazáson keresztül.

- Kartos Patrik -

2015-09-17, 12:26:30

 
     

 

HTML Hit Counter
HTML Hit Counter

Free Counter
Free Counter

 

2016 Porsche Mission E

 

 

 
 

 

Free Counters
Free Counters

Asztali nézet