TOP10  
 

TOP10 leggyorsabb verda

Az autós világ egyre gyorsabb és gyorsabb verdákat dob piacra, van amelyik csak a rekord sebesség megdöntésére készült, és sorozatgyártásba került. A legtöbb hypersportnak is nevezhető sportkocsi a 24 órás versenyek GT kategóriáiban akkor indulhat, ha sorozatgyártásban készül még ha kis darabszámban is, mint egy Ferrari, Lamborghini, vagy az új Ford GT. A gazdagoknak ezek a modellek jó befektetések, a ritkaságuknak köszönhetően, amik már eladás után is növelik értéküket és a kevés km számuk is csak érték növelő.

 
 

Hennessey VenomGT

 
 

1. Hennessey VenomGT

A Top 10-es lista élén a Hennessey vad alkotása a VenomGT áll. A rekorder kocsi alapját a Lotus Elise adta, aminek tengelytávját is meghosszabították, így már könnyebben befért a 7.0 literes V8-as felhangolt motor, az ülések mögé, mivel közép-motoros elrendezése megmaradt.

 
 

Hennessey VenomGT

 
  A méretes V8-asból 1244 lóerőt tudott kihozni a Hennessey csapata, aminek köszönhető a hihetetlen 270.4 mérföld/órás (435.17 km/óra) rekord sebesség, amivel még a nagy neves Bugatti-kat is lenyomta az első helyről. A rekord sebességet Kennedy Space Center-ben érte el, és a nagy része kézi összeszereléssel készül, amit 1.4 millió $-os áron körül lehet megkapni. A VenomGT utódja is jön a Venom F5, aminek teljesítménye meghaladja az 1400 lóerőt és csak 56 kg-val nehezebb a GT-nél.  
 

 

Reklám

 
 

2. Bugatti Chiron

A második helyet a még nagyon friss Bugatti Chiron foglalja el, ami az idei év újdonságai között van. A tervezeők meghagyták a Veyron-nál megjelent egyedi hűtőrácsot, de a külső megjelenése sem feltűnően változott a Veyron-éhoz képest, így aki nem jártas az autós világba azoknak egyformának is tűnhet a két kocsi, kivétel ha egymás mellett állnak, de a Bugatti védjegy hűtőrácsot nem lehet összetéveszteni más gyártóval.

 
 

 

2016 Bugatti Chiron

 
  A második hely megszerezését 420.04 km/órás csúcssebességel érték el, aminek ára Bugatti-nál 2 600 000 $, amiért egy 7 993 cm3-es W16 hengeres motort kapunk, a motorházető alá, ami kicsit erősebb az Audi A8 W12 motorjánál, az 1500 lóerős (1 103 kW) teljesítményével, amit 4 turbófeltöltővel sikerült kihozni, mint az első Veyron 16.4 modell jelzésénél, a hengerek és a feltöltők számát is megjelölték a névben. Az új CHIRON csúcsnyomatéka 1600 Nm, amit már 2000-es fordulaton biztosít, a nem éppen könnyű hypersportkocsinak.  
 

   

Az új Chiron utastere, az 500 km/óráig skálázott sebességmérő, és a hihetetlen erős motor

 
 

Az első hely megszerzésére így még lesz lehetőség, a feljavított változatokkal és a speciális kiadásokkal, ahogy a Veyron-ból később 1200 lóerős változat is megjelent az alap 1001 lóerős után, de itt még szóba jöhet a legközelebbi rivális a Koenigsegg az új REGERA durvább változataival. 

3. Bugatti Veyron Super Sport

A harmadik hely is a Bugatti-é a Veyron Super Sport-val, aminek legutóbbi sebesség rekordja 431.30 km/óra, ami elég még mindig a 3. helyre. A Super Sport már a korábban említett erősebb motort használta az 1200 lóerős teljesítménnyel, és az 1500 Nm-es nyomatékával, amik biztosítják a 2.5 másodperces 0-100 km/órás gyorsuláshoz (0-200 km/h: 6.7s, 0-300 km/h: 14.6s) az elegendő erőt.

 
 

  

Bugatti Veyron 16.4 Super Sport

 
 

Az 1200 lóerőhöz üzemanyag is kell, ami 23.1 l/100 km a Bugatti hivatalos márka oldalán megadott adatok alapján, de még ezzel a fogyasztással sem számít túl soknak, mivel a 70-es 80-as évek Amerikai verdái között is volt, ami simán benyelt ennyi üzemanyag 100 km-enként, sokkal kisebb teljesítmény mellett. A Bugatti Veyron alap modell ára 1 700 000 $ volt, amit az új modell túlszárnyal közel 1 000 000 $-val.

4. SSC Ultimate Aero

A leggyorsabb verdák listáját követi a 4. helyezett, ami az SSC teljes nevén a Shelby Super Car, aminek alkotása, a Caroll Shelby nevéhez fűződik, ahogy a legdurvább Mustang-ok.

 
 

 

SSC Ultimate Aero

 
 

Az SSC Ultimate Aero is rekorder a Top10-be, aminek meghajtásáról egy 6.3 literes Twin-Turbo V8-as motor gondoskodik, az 1 287 lóerős teljesítményével, aminek köszönhető a 411.99 km/órás rekord sebesség. Az utóda viszont már eléri a 444 km/órás sebességet is, ami a legújabb projektje az SSC-nek, és a Tuatara nevet viseli. A 0-96 km/órás sprintet 2.5 másodperc alatt teljesíti, ami az 1 350 lóerős motornak is köszönhető, ami mellett aero dinamikában is tovább fejlődött.

5. Koenigsegg CCR

Az 5. hely még a három betűs Koenigsegg modell rekordja, amit követett az Agera széria és a legújabb modell a Regera. A Svéd sportkocsi a Bugatti Veyron-nak nagy riválisa a sebességrekorddal, ami a CCX-nek 389.46 km/óra volt, amíg nem jött a Bugatti a 400+ km/órás csúcssebességével, amihez még speciális gumiabroncsok is készültek, amik el is viselik ezt a nagy sebességet.

 
 

 

Koenigsegg CCX

 
  A CCR-nek nem kell 16 henger és 4 turbó, ahogy az Agera és Regera modelleknek sem. A CCR-ben egy V8-as 4.7 literes 817 lóerős motor volt, ami elég volt ehhez a sebesség rekordhoz is. A CCR gyártását 2004-2006 között volt folyamatban, és méghozzá elég különleges sportkocsik a Koengisegg-ek, mivel a cég alapítója Christian Von Koenigsegg tervezi mindegyik modell generációt, ami ritka még az exkluzív autó gyártók között is.  
 

  

Koenigsegg One:1

 
  Az új modellek közül az Agera már 433 km/órás csúcssebességel rendelkezett, amit még fokoztak az Agera R és S változatoknál a 439 km/órával, és a csúcs változat az RS 443 km/órával, amit már csak az utolsó Agera változat szárnyalta túl a One:1, aminek teljesítménye megegyezik a súlyával, amire a neve is utal, és a csúcssebessége már elérte a 451 km/órás sebességet is. A legújabb modell az Agera utód REGERA, amiből még csak az alapmodell választható, de ennek már alapból 410 km/óra a csúcssebessége, ami az Agera változatokat tekintva még jelentős mértékben javul gyorsulásban és csúcssebességben is.  
 

  

2016 Koenigsegg Regera

 
 

Egy 2005-ös CCR 7 800 mérfölddel 749 950 fontba kerül a supervettura-nál (UK), viszont egy Agera One:1-ért már 6 000 000 $-t is elkérnek, amiben már 7 100 mérföld van, és az új Regera ára 1 900 000 $ a caranddrive.com oldal információi szerint.

6. McLaren F1

A McLaren F1 még mindig a Top10-ben van, pedig már az első darabok már 24 évesek, azóta még mindig nem nyomták le a leggyorsabb verdák listájáról, az újabb és újabb sportkocsik. A gyártását 1992-ben kezdték és egészen 1999-ig gyártották, amit az első új modell MP4-12C követett. A legendás F1 meghajtásáról egy BMW M V12-es, 6.1 literes motor gondoskodik a 636 lóerős teljesítményével.

 
 

 

1998 McLaren F1

 
  A teljesítmény mellett a könnyű szénszálas karosszéria is segített, a hihetetlen gyorsaság elérésében, és a 387.85 km/órás csúcssebessg elérésében. Korábban egy szép példány cserélt gazdát egy árverésen, ami egy 1998-as példány, és csak 2 800 mérföldet tettek meg vele, a gyártósor után. A sztárok közül Rowan Atkinson-ak is volt egy szép példány a tulajdonában, amit 2x össze is törtek, de mivel ismert ember így egy lelkes gyűjtő 8 000 000 fontot fizetett ki a McLaren F1-ért, ami kb. 3,3 milliárd Ft-nak felel meg.

7. Aston Martin One-77

A hetedik hely a limitált szériás Aston Martin One-77-é, aminek csúcssebességét az elektronikus sebességhatároló korlátozza. A One-77-ből még így is rekord sebességet csalogattak elő a mért csúcssebességgel, ami 354.05 km/óra volt. Az orrában a hihetetlen 7.3 literes V12-es motor, ami kerek 750 lóerőt biztosít, a 77 db-os limitált szériás modellnek.

 
 

 

Aston Martin One-77

 
  A sebesség tiltása nélkül biztosan nagyobb csúcssebességgel tudna támadni a One-77, az egyedülálló külső megjelenésével. A gyorsulásához pedig elég 3.5 másodperc, 0-100 km/órára.

8. Jaguar XJ220

Jaguar régebben nagy dobással készült, egy igazi szupersportkocsival, ami csúcssebességével a 90-as években nagy siker volt, ami a 349.23 km/órás sebességet jelenti. A V12-es összkerekes eredeti terv helyett, egy V6-os hátsókerekes változatot dobtak piacra 1992-ben, ami még mindig a Top10-ben foglal helyet, mint a 6. helyet birtokló McLaren F1.

 
 

  

Jaguar XJ220

 
 

A Jaguar XJ220 csúcssebessége az 1993-as autókatalógus adatai szerint 324 km/óra volt, amit láthatóan átlépett a rekord mérésnél, és a gyorsulási adata 0-100 km/órára, mindössze 4.0 másodperc. Az 1993-as adatok szerint, a V6-os motor 549 lóerőt és 642 Nm nyomatékot biztosított az XJ220-nak.

9. McLaren P1

Egy új McLaren is felkerült a Top10-es listára, ami az új P1-es modell a hybrid hajtásláncával. A két különböző erőforrás 903 lóerőt biztosít a McLaren-nek, amivel már kiemelkedő menetteljesítményt tud elérni, de a csúcssebessége csak 349.23 km/óra.

 
 

 

McLaren P1

 
 

Az elektromos motor és a V8-as turbófeltöltős benzinmotor összteljesítménye mellett, nagyon takarékos modell, a 2.4 másodperces 0-100 km/órás sprintjéhez képest.

10. Ferrari LaFerrari

A 10-es lista végén pedig agy igazi olasz, amiből már jó párat összetörtek, és még Budapesten is egyet, ami nem más, mint a LaFerrari, amiből már a nyitott tetős változat is megjelent. A meghajtásáról szintén hybrid rendszer gondoskodik a 963 lóerős teljesítményével, ami a 6 262 cm3-es 800 lóerős V12-es teljesítményéből, és az elektromos motor 163 lóerejéből jön össze, amivel már kevesebb, mint 3.0 másodperc alatt eléri a 100 km/órát, álló helyzetből, és a végsebessége meghaladja a 350 km/órát, amikkel igazi utód a Ferrari Enzo-nak is, ami a Ferrari 60 éves évfordulójára készült, és az egyik legszebb és leggyorsabb Ferrari, a La Ferrari-val együtt.

 
 

 

Ferrari LaFerrari

 
 

A LaFerrari a többi szupersportkocsi gyártóhoz hasonlóan hybrid hajtásláncot használ, mint a Porsche 918 Spyder, vagy a McLaren P1. A 499 db-os kis darabszám mellett egy új LaFerrari ára 1 300 000 € volt, ami nem is tűnik soknak egy Bugatti Chiron 2 600 000 $-os ára mellett, ami még €-ban is majdnem a duplája.

RIMAC

A jövőben várhatóan újabb sebesség rekordokat döntenek a modern technológiával ellátott, és egyre erősebb utcai hypersportkocsik, amik között megjelennek a teljesen elektromos hajtású modellek is, mint a horvát székhelyű RIMAC, amik szintén sebesség rekordot dönthetnek.

- Kartos Patrik -

2016-08-14, 14:42:04

 

 

HTML Hit Counter
HTML Hit Counter

Free Counter
Free Counter

 

Reklám

 

 

 

 

Reklám

HTML Hit Counter
HTML Hit Counter