MENÜ
   
 

 

HU / EN   

 
 

2019 Fiat Panda Waze

Az új Panda Waze lesz az új evolúciója a legjobb közösségi városi kisautóknak, ami valaha készült, és hamarosan elérhető lesz a kereskedésekben. Az első verziónak különösen nagy sikere volt a fiatal autósok körében, aminek az indítását már ez évben megerősítették, a 45%-os növekedéssel az európai eladásokban - a Cross értelmezése a Pandával. Nem véletlenül a Fiat Panda a legkeresettebb városi kisautó Európában, a 15 évvel és az abszolút legkeresettebb autó Olaszországban, 2012 óta. Az új speciális kiadás a „Waze” jelvényt kapja meg, az első szárnyakon és a két tónusú megjelenést kapja meg, most először. A fekete tetőt párosították más színekkel a színpalettáról, amik a következő neveket viselik, mint a GelatoWhite, Giotto Blue, Sole Yellow, Moda Grey, Amore Red, és a metál Colosseo Grey.

 
 

 

 

Az új Panda Waze, Cross stílusban

 
 

A megjelenése feltűnő kontrasztot teremt a külsővel, az autó sportos új fényes fekete kiegészítőivel, és a csúszó lemez betéttel az ütközőben, valamint az ajtó kilincseken és a külső visszapillantókon. A megjelenését még tovább fokozzák a 15”-ös felni szettek. A külső mellett a belső is kapott kisebb módosítást, amik között megtaláljuk a fekete szövet üléseket a fehér és zöld varrással, egy fiatalos és dinamikus stílussal. Az új jellemzők közül az egyik legjelentősebb, a bevezetett 0.9 literes TwinAir 85 lóerős motor, amit párosítottak a kézi sebességváltóval és az elsőkerék meghajtással, valamint még üzemanyag takarékos teljesítménnyel, ami további jó szint a kényelemben még a magasabb fordulat tartományban is. A motorkínálatban megtaláljuk az 1.2 literes 69 lóerős benzinmotort, kézi sebességváltóval, és elsőkerék meghajtással, valamint a 85 lóerős 0.9 literest, kézi váltóval és összkerék-meghajtással.

 
 

 

2019 Fiat Panda Waze - beltér -

 
 

Az új Panda Waze folytatja ébren a felhasználó barát technológia indulását 2018-ban, az első városi autóval a szegmensben, kínál integrációt a híres Waze navigációs alkalmazás, a „Panda U-Connect” alkalmazással. A digitális kommunikációt fejlesztette a Moparral, az FCA márka, hogy foglalkozik az értékesítés utáni termékekkel és szolgáltatásokkal a csoport modelljeihez, - az előnyei a széleskörű szolgáltatásoknak, amit már az autó ára tartalmaz. A magyarországi kezdőára a Panda Waze modellnek 3 850 000 Ft.

Közösségi navigáció egy Pandában – Mopar

Az új Panda Waze jön a két integrált mobil alkalmazással - a Waze és a „Panda U-Connect”-tel – ami egyidejűleg használható. Az integráció előnyösen előírja a lehetőségek választását, a legmegfelelőbb benzinkutak vagy a legközelebbi szolgáltatás központok közül a Waze-zel, könnyen és gyorsan, amikor szükségünk van újra tankolni a Pandát vagy, ha az abroncsnyomás alacsony például. A Waze egy ingyenes navigációs alkalmazás, ami a valós idejű közlekedési helyzetről számol be, egy aktív kommunikációnak köszönhetően a 115 000 000 felhasználónak köszönhetően, így könnyedén azonosíthatja az optimális útvonalat és időt takaríthatunk meg a napi ingázásban.

 
 

 

A Waze, a világ legnagyobb közösségalapú közlekedési- és navigáiós alkalmazás, amiről a nevét kapta az új Panda változat

 
 

A „Panda U-Connect” alkalmazás lehetővé teszi, hogy használd a telefonod, mint kiterjesztve az autóval, közvetlen kölcsönhatással a kijelzővel és az eszközzel. A műszerfalon található speciális állványban, tudod használni a Radio U-Connect Mobile-t miközben összekapcsolod a teljes biztonságban. Az alkalmazás funkciója használható a fotók és videók készítésére, a műszerfalon és menti közvetlenül a galériába, és okostelefonnal készen áll a megosztásra is, a barátoknak. Továbbá, a Panda U-Connect alkalmazás jellemzői szintén a „Find myCar” szolgáltatás, hogy segítsen emlékezni hova parkoltunk le az autónkkal, a „My Car” ellenőrzi az autó paramétereit és lehetővé teszi a hívást a Fiat Customer Care-re közvetlenül, és a véglegesen aktivált az „Object Reminder – tárgy figyelmeztetés” funkciót, hogy a vezető ne hagyjon tárgyakat az autóban.

 
 

  

Fiat Panda és a Waze alkalmazás

 
 

A végére maradt a Mopar Connect, ami egy új meghatározott szolgáltatás összessége, és biztosítani tudja a jármű távoli figyelését is, ami tartalmazza az asszisztens szolgáltatást egy balesetnél, és a jármű helyzetét is meg tudja adni lopás esetén, és ez szintén elérhető igény szerint az új Panda Waze modellben. A funkciók hozzáteszik a jármű figyelemmel kisérését a Pandánknak, mint a jármű távoli funkciót, ezek közül olyanokat, mint a beállított sebesség vagy az ajtók nyitásának és zárásának kezelése. Az új Panda Waze megvalósítja a valódi küldetést a Fiat modellel a legokosabb megoldásokkal, amik egyszerűsítik és javítják az életet négy keréken, és mindenki számára elérhető lesz.

- Kartos Patrik -

2019-08-25, 22:44:32

 
     

 

hit counter

hit counter

 

Reklám

 

2018 Chrysler 300

 

 

Reklám

Asztali nézet