MENÜ
 

 

 

 

 

 

 

 

Skoda Octavia 1.6 CR TDI Family

A családi középkategóriás

A frissített Skoda Octavia-t is kipróbáltam még a modellváltás előtt, amit már a kémfotósok lencsevégre kaptak. Ha minden igaz már 2013-ban piacra is dobják az újdonságot, ami valószínűleg kategóriát is vált.

 

Nagyobb fényszórókat, új lökhárítót és hűtőrácsot kapott a frissítéssel

 
A tesztautó néhány részletében változott a 2004-ben megjelent Octavia-hoz képest. Az orrán a legfeltűnőbb változást kapta, az újratervezett hűtőráccsal, ami sportos és szélesebb lett. A fényszórók széleit pedig kicsit felhúzták, így már szép nagy szemeket adva az Octavia-nak, és az ütköző is kapott egy kis frissítést, amivel sokkal stílusosabb, fiatalosabb lett az Octavia. A módosítások még tartalmazzák, az új ködfényszórókat is, amiket végre az ütköző széleire helyeztek, mint az RS Octavia-kban.  

Elegáns megjelenés

 

A kocsi oldalról nem változott, csak nagyobb visszapillantókat kapott, és új felniket találunk az extra listán. A hátsóján viszont egy dolog változott, ami nem más, mint a macskaszemek (fényvisszaverő betétek), amik fehér színt kaptak a piros helyet. Ezzel a külsővel még több vevőt vonzott magához az Octavia, de majd kiderül, hogy az új Octavia-ból mit hoztak ki, ami valószínűleg a Skoda új védjegyét is viselni fogja. Az Octavia-nak saját kategóriájában nincs versenytársa, mivel a legközelebbi ellenfelei, amik esélyesek azok a következők: Ford Mondeo,  a Mazda 6, az Opel Insignia, és a Renault Laguna a jelenlegi választék szerint.

Stílusos tágas utastér

Az utastérben a megszokott nagy, tágas, és kényelmes utastér fogad, amihez hatalmas csomagtér tartozik. Az utastere is felfrissült, új design-t kapott a kijelzőkkel, és mérőegységekkel (sebességmérő, fordulatszámmérő, üzemanyagszint, és hűtővíz hőfok), valamint megkapta a Fabia-ban debütált bohóc kinézetű kormánykereket, amiből 3 karúval is elérhető. Az ülései ugyanolyan kényelmesek maradtak, mint a többi Skoda-ban, de ezek az ülések hosszú utazásokra is nagyon alkalmasak.

 

Kicsit módosított utastér

 
A tároló rekeszekből most sincs kevés, ami nem hiányozhat egy családi autóból. Találunk tároló rekeszt 1.5 literes üdítőknek az első ajtókban, a műszerfalban, az ajtó felől (amiben elférnek az autó papírjai, esetleg telefon, pénztárca, stb.), és a tetőn szemüvegtartót helyeztek el, valamint a középkonzolon a megszokott tároló rekeszeket találjuk meg, de a középkonzol tetején elhelyezett rekeszt a felére csökkentették. A kocsiban még található könyöktámasz és a kesztyűtartó is.  

  

Tágas utastér és csomagtér

 

Az első ülések elég nagy tartományban állíthatók, ami szintén mindegyik vásárlónak megfelelő beállítást biztosít. A hátul utazók sem panaszkodhatnak, lábtér és fejtér is  bőven van, és még külön szellőzőt is kapnak a hátul utazók, amibe hamutálcát vagy pohártartót építhetnek be. A csomagtere a kategóriája legnagyobbja, még az eggyel nagyobb kategóriában levő 5 ajtósokat is túlszárnyalja. A vetélytársak: a Ford Mondeo hatchback (528 - 1 448 l), a Mazda 6 hatchback (510 - 1 702 l), az Opel Insignia Hatchback (530 - 1 470 l), és a Laguna 450 l-es alaphelyzetben. A csomagtere alaphelyzetben 585 literes, de ha ez nem lenne elég, akkor egészen 1 455 literig bővíthetjük. Akinek ez sem lenne elég, azok választják a kombit (605 - 1 655 l).

Kis takarékos

A kocsi meghajtásáról, az alap dízelmotor gondoskodott, ami az 1.9 PD TDI 105 lóerős motort váltotta le. A kis 1.6 literes dízelmotor már a common rail-es befecskendezést használja, és a teljesítménye szintén 105 lóerő.

 

Megújult mérőegységek

 
A gyorsulása nem kiemelkedő, de azért elfogadható a mindennapi használatban. A váltója pontos, könnyedén jár, de csak 5-fokozatú, mint az 1.9 PD TDI-ben. Igaz csak 5-fokozata van, de a Skoda olyan áttételezést alkalmazott, hogy még így is el lehet érni  4.0 - 4.5 literes fogyasztást . Az tesztautóban csak egy dolog zavart, hogy elég jól érezhető a motor rezgése a váltón, ezenkívül nagyon jó. A városi közlekedésben, azaz 50 km/órás sebességnél a 4. fokozat az ideális, 90-es tempónál már az ötödik, és nagyon csendesen jár, de még 130 km/órás autópálya tempónál is, ahol 2100-2200-as fordulaton pörög a motor. A rugalmassága nem a leggyorsabb, ezért előzéshez ajánlott visszaváltani  legalább 4. fokozatba, amikor is ki tudjuk használni a turbó előnyeit.  

A változatlan hátsó

 

Az útfekvése nagyon jó, a kanyarokat szépen veszi és nem tolja az orrát, vagy legalábbis nem mentem akkora sebességgel kanyarban, hogy el kezdte volna tolni. A futóműve szépen elnyeli az úthibákat is, valamint a kocsi nagyon jó családi  autónak, de a városi nagy forgalomban a megfelelő parkoló megtalálásával akadhatnak gondok, a méretes, testes karosszéria végett. Akinek nehéz a tolatás, annak ajánlom a tolatóradart hátsó ütközőbe kérni. A magas hátsója végett előnyös lehet a tolató radar.

Kartos Patrik -

2012

 

 

 

Alapár1.2 TSI 105LE Active – *15 269€   / 4 155 670 Ft - de magyarországon csak készleterejéig kaphatók a lépcsátú verzió
1.2 TSI 105LE Family – *17 719 € / a kombi verzió Family csak 1.6i benzin és 2.0 CR TDI-vel kapható, 4 565 560 Ft-tól
Tesztautó ára: 1.6 CR TDI Family – 19 369€ + extrák: 1 463 €, a teljes ára: *20 832 €
Alap felszrelés: 6,0 J x 15" Acél felnik, AVANTGARDE dísztárcsával és 195/65 R15 gumiabroncsokkal, Karosszéria színére fújt ütközők és oldalvédő betétek, ABS + EBV + MSR + ASR + MBV, elől két légzsák, utasoldali kikapcsolható, Oldallégzsák, Első fejtámlák WOKS rendszerrel, három fejtámla hátul, Imobilizer (indításgátló), ISOFIX gyerekülés rögzítési pontok a hátsó üléssorban, de csak a két szélső ülésen, Biztonsági öv bekapcsolására figyelmeztető rendszer, két irányban állítható kormány, festett üveg, oldalsó irányjelzők a visszapillantóba integrálva, magaságban állítható söfőrülés, ledönthető hátsó üléssor, Day Light rendszer ( nappali fény), hangjelzés az égvehagyott világgításra ( motorleállítása után jelez), csomagtér világítás, MFA ( fedélzeti számítógép), manuális klíma, BLUES rádió (CD, MP3) + 4 hangszóróval, elektromos ablakemelők elöl, elektromosan állíthatős és fűtött visszapillantók fényezetlán tükörházban, gumiabroncs javítókészlet

Alap felszerelés+: PROXIMA 6,5Jx16“ alu.felnik (205/55 R16), VARIETY autóbelső, SWING (2DIN)  CD/MP3 rádió + audió csatlakozó, 8 hangszóróval, ESP,ABS,EBV, MSR, ASR, EDS, HBA, DSR, Fűtött első ülések, első ködfényszórók DayLight funkcióval, fejlégzsák, négykarú bőr kormánykerék, kis bőr csomag, Maxi-DOT kijelző ( fedélzeti számítógép), Tempomat, 4x el. ablak emelők ( gyerekzárral), riasztó, szemüvegtartó és szőnyeg

Extrái: Acél pótkerék (teljesértékű)+emelő+kulcs a kerékhez (TyreFit nélkül) – 52 €,

           Parkoló szenzor hátulra – 385€

           Climatronic – kétzónás automata klíma – 531€

           Metálfényezés – 495 €

* Az €-ós árak Szlovákiában érvényesek a felszrelés tartozékai magyarországi pacon eltérhetnek.

Technikai adatok  Skoda Octavia 1.6 CR TDI 105 Family
Motor
Turbófeltöltős, dízelmotor, nagynyomású közvetlen üzemanyag-befecskendezéssel
Lökettérfogat
1 598 cm3
Hengerek száma
4
Max. teljesítmény/ford./perc: 77kW(105LE)/4400
Max.forgatónyomaték/ ford./perc: 250 Nm/ 1 500 - 2 500
Csúcssebesség
190 km/óra
Gyorsulás 0-100km/óra
11,3 s
Fogyasztás (város/országúti/átlag)
5,7 / 3,9 / 4,5 l/100 km
CO2-kibocsátás 119 g/km
Üzemanyagtartály térfogata 55 liter
Hossz. x szél. x mag. 4 569 x 1 769 ( visszapillantók nélkül) x 1 462
Tengelytáv 2 578 mm
Fordulókör átmérője 10,85 méter
Saját tömeg 1 350 kg
Hasznos terhelés 675 kg
Össztömeg 1 950 kg
Megengedett max. fékezett/ fékezetlen vontatható tömeg 670/ 1 400 kg
Felfüggesztés elöl/hátul McPherson, alacsony háromszög-csatlakozókkal és torziós stabilizátorral/ összetett felfüggesztés, hosszanti és átlós lengőkarokkal és torziós stabilizátorral
Fékek elöl/hátul belső hűtésű tárcsafékek, egydugattyús úszó nyereggel/ tárcsafékek

 

  HTML Hit Counter

HTML Hit Counter

Free Counter
Free Counter

 

 

 

 

 

 

Free Counters
Free Counters

Asztali nézet