MENÜ
   
 

Toyota Yaris HSD

A legkisebb hybrid

Toyota  már több, mint 10 éves tapasztalattal rendelkezik a Hybrid technológia terén. Már a modell palettáján is látszik, hogy egyre több modellje kapja meg ezt a technológiát, ami az első generációs Prius-val kezdődött 1997-ben, amit nem nagyon hoztak Európai piacra, de Magyarországon még találni belőle egypárat. A Prius széria folytatta a 2. generációs Prius-val 2003-ban, amiből elég sokat eladtak az egész világon. A megbízhatóságuk, és az alacsony üzemanyag fogyasztásuknak köszönhetően sok vevő választotta, csak formailag nem mindenkinek tetszett.

 
 

Toyota Yaris HSD eltérő orr részt kapott a hagyományos változathoz képest

 
 

2010 környékén már a harmadik generációja is megérkezett, amiből már létezik Prius+ néven 7 személyes változat is, ami engem a régi Avensis Verso-ra emlékeztet leginkább (3,5-4,2 literes átlagfogyasztással) és a 3. változata a Plug-in, aminek elég 2,1 liter benzin 100 km-en (a konnektorról tölthető plusz akkumulátoroknak köszönhető ezaz alacsony fogyasztás). 2012-ben pedig az új Yaris HSD (Hybrid Synergy Drive, amivel a Toyota az első a kisautók) követte a B kategóriában, melynek hybrid meghajtása van, de ha minden igaz decemberben megint bővül a hybrid autó kínálatuk, az új Auris Hybrid változatával, ami az Auris és az Auris kombival érkezik (utóbbi még nem biztos).

Sportos külső

Az új Yaris HSD külsejét sokkal sportosabbra tervezték, mint a normál benzin/dízel motoros változatokat. A változás annak köszönhető, hogy a tervezők szép nagy rácsot terveztek az első ütközőkbe, a közepén szűkített hűtőráccsal, valamint még feldobták a LED fényekkel, és hátsó LED világítással.

 
 

Yaris HSD oldalnézetből azonos a sima Yaris-val

 
 

A design-ja többi részében pedig megegyezik a normál Yaris-éval. A hátsóján pedig az egyedi LED-es hátsó lámpák az újdonságok (néhány piacon alap felszereléshez nem jár), és a HSD Hybrid logo. Néhány feliratot is kapott a Hybrid Yaris, amiről biztos megtudhatjuk, hogy egy takarékos hybrid-et látunk. A Hybrid feliratok megtalálhatók a kocsi két első sárvédőjén, és a hátsóján is.

Ugyanolyan tágas, világos utastér

Az utastérbe beülve nem feltűnő, hogy egy hybrid-et vezetünk, viszont a fordulatszámmérőt lecserélték a Hybrid rendszer visszajelző órájára, amivel figyelmesen végig kísérhetjük, hogy mikor megyünk takarékosan elektromos motorral, vagy max. teljesítménnyel (pl. kigyorsítás, de ha önállóan nem menne, az ECO üzemanyag takarékos vezetés, vagy az EV "tisztán" elektromos vezetés, akkor bekapcsolhatjuk a Eco, vagy az EV módot, amik sokat segítenek).

 
 

 

A HSD utastere és csomagtere azonos maradt a hagyományos Yaris-val

 
 

Az előbb említett módok segítenek abban, hogy a legtakarékosabban, de mégis lendületesen vezessük az autót. Az EV pedig abban, hogy tudjunk tisztán elektromosan is közlekedni vele, akár 50 km/órás tempóval is, és a legkisebb fogyasztást elérni. Az autó Hybrid rendszerének grafikus változatát a középkonzolon megfigyelhetjük (alapfelszerelésnél feláras), de Szlovákiában az Eco alap felszerelés nem létezik, csak Active és Executive, amiben már széria tartozék a Toyota Touch  kijelző. A HSD változat Stop&Go kulcsnélküli indítás gombja is kék, valamint a fokozatmentes automata váltó sapkája is kék színben tündököl, mint az ülések és a kormány kék varrása is. A Hybrid rendszer Li-Ion akkumulátorai sem vesznek el az utastérből, mivel a hátsó ülések alatt helyezték el, és a hátsó utasoknak meg maradt a megszokott nagy hely, és a csomagtérből sem vesz el a Li-Ion akkumulátor.

Takarékos és fürge

A kocsi menetteljesítményét illetően nagyon jó, és indításnál csak azt venni észre, hogy a Hybrid rendszer visszajelzőjén (fordulatszámmérő helyett) felugrik a mutató, mint alapjáraton a belsőégésű motorok fordulatszámmérője. Ahogy engedjük a fék pedált fel, lassan elindul a Yaris, de csak 20 km/óráig jár csak villanymotorral, valamint ha óvatosan bánunk a gázpedállal, akkor még 60 km/óra-ig biztos tudunk tisztán elektromosan közlekedni vele, ami igencsak lecsökkenti az üzemanyag fogyasztását a Yaris-nak.

 
 

 

A fordulatszámmérőt lecserélték, és a Hybrid rendszer kijelzőt is megkapta

 
  A visszatöltése is gyors, ha gurul, fékez a kocsi akkor már tölti is vissza az elektromos áramot a akkumulátorokba, de ha lejtős úton megyünk az automata váltót B állásba (a villanymotor átkapcsol motorfék üzemmódba) tesszük, utána fékezni alig kell és az akkumulátorok is gyorsabban feltöltődnek. A gyorsulása 1-2 másodperccel marad el az 1.33-as Yaris-tól, ami az 1.5 benzinmotor nagyobb súlyának, és a Li-Ion akkumulátorok tömeg többletének köszönhető, de ehhez a 3,5 – 5,1 literes átlagfogyasztáshoz nagyon jó teljesítmény.   
 

A HSD erőforrás

 
 

A városi, országúti, és autópálya tempónál is szép halk a Yaris, de hirtelen gyorsításnál már lehet hallani a benzinmotor hangját is, de ha betartjuk a szabályokat és ha bekapcsolt a benzin motor is, intenzív gyorsításnál zavaró lehet a beszűrődő 1.5 literes motor hangjaVezetési élménye megmaradt a kézi váltás kivételével. A HSD változat szépen stabilan veszi a kanyarokat is, nagyobb tempónál is, és városban ugyanolyan könnyedén manőverezhetünk vele, mint a kettes Yaris-val, csak a 3-as már sportosabb stílusban lett tervezve. Az utasok nem ülnek olyan magasan a kocsiban, mint a 2. generációban, és eleje úgy néz ki mintha hosszabb lenne, ezek a jellemzők a fiatalok meg fogja majd, és így több autót tudnak majd eladni valószínűleg. 

 
 

Yaris új hátsó LED lámpákat kapott

 
 

A Yaris HSD kezdőára Eco felszereléssel 4 595 000 Ft, a tesztautó pedig Active Touch&Go 5 055 000 Ft (kb. 14 500 €). Ha egy takarékos megbízható kocsi kell, amiben még hely is van, akkor a Toyota Yaris HSD-t ajánlom, még nagyobb hely van benne, mint a 2-es Yaris-ban. A HSD-nek vetélytársa nincs a piacon, ebben a kategóriában nincsen több Hybrid jelenleg, de a Yaris után fognak majd jönni Hybrid-ek a többi autómárkáktól is. Az új Yaris is megbízható lesz, mint a többi már teljesen egészében kifejlesztett Hybrid (benzin+elektromos). A technológiát már csak újítani, tovább fejleszteni kell a Toyota-nak rajta, a minél kisebb fogyasztás eléréséért. Nagyon megéri a pénzét, és még többet lehet vele visszanyerni, mintha dízelt venne.

- Kartos Patrik -

2012

 
   
     
     

 

HTML Hit Counter
HTML Hit Counter

Free Counter
Free Counter 

 

 

 

 

 

Free Counter
Free Counter

Asztali nézet