MENÜ

 

 

2014 BMW i8

BMW befejezte az új i8-at, és  a gyártása a BMW csoport üzemében lesz - Leipzig-ben. Az új modellek első szállításai júniusban kezdődnek meg, 2014-ben. BMW új sport modelljének legfontosabb piaca Európa. Az új modellt már korábban tesztelték Európában, amit néhányan le is fényképeztek hétköznapi parkolókban, vagy a közlekedésben. Az új i8-ról néhány adat is nyilvánosságra került, ami között megtalálható a kiemelkedő gyorsulása 100 km/órára, amihez elég 4.4 másodperc és a fogyasztása Európai teszt ciklus alatt 2,1 l/100 km volt.

 
 
A kibocsátása is nagyon alacsony csak 49 g/km, valamint az elektromos fogyasztása 11.9 kWh/100 km. Az új BMW sportkocsihoz is elérhető lesz az új lézer technikás fényszóró, amit már korábban Audi is bemutatott az új Quattro sport modelljén. Az új fényszórók elérhetők lesznek, az extra listáról az alap felszereléshez járó LED fényszórók helyett. A meghajtásáról egy 3 hengeres, 231 lóerős, 320 Nm nyomatékú benzinmotor gondoskodik, ami a BMW Twin Power technológiával készült. A háromhengeres motorhoz még szereltek, 131 lóerős és 250 Nm nyomatékú elektromos motort is.  
   

A hybrid rendszerhez (BMW eDRive) nagyfeszültségű Li-Ion akkumulátorokat adnak, és intelligens energia kezelő rendszert, aminek köszönhetően a kombinált teljesítménye 362 lóerő lesz. A saját tömege 1 485 kg az új  sportkocsinak, de a gyorsulása és fogyasztása is kiemelkedő. A légellenállási tényezője is szokatlanul alacsony, mindössze 0.26 Cd. Az új hybrid-et lehet használni tisztán elektromos módban is, de ekkor csak 120 km/óra a csúcssebesség és a hatótávja 37 km. A teljes töltése kb. 2-3 óra, de töltés lehetséges háztartási csatlakozóról, BMW-i dobozról, vagy nyilvános töltőállomásról is. A sportkocsi Sport módban a legjobb formáját hozza, 80-120 km/órás gyorsulás 2.6 másodpercig tart, és a csúcssebességét elektronika szabályozza 250 km/órára.

- Kartos Patrik -

2014. 03. 11., 09:11:23

 

   

HTML Hit Counter
HTML Hit Counter

Free Counter
Free Counter

Free Web Counter
Free Web Counter

Asztali nézet