MENÜ
   
 

2017 Toyota Yaris 1.5 vvt-ie Selection – teszt - 2.oldal

 
 

A tághatárok között állítható első ülések mögött hátul sem kell panaszkodni, a 186 cm-es magasságomhoz beállított első ülés mögött még mindig kb. 10 cm marad a lábtérőből, a fejtérből viszont csak 2 cm marad, hogy a tetőt elérjük. A tágas utastér mellet csomagterünk is marad, ami alaphelyzetben is 286 literes, ami elég nagy pár bőröndnek a hosszabb utazásokhoz, hegyi kirándulásokhoz, de a tesztelt modell szükségpótkereket kapott, ami még mindig jobb, mint az abroncs javító készlet. Ha az alap csomagtér kicsi lenne, a megszokott módon, könnyedén ledönthetjük a hátsó üléssort, és így még tágasabb csomagteret kapunk, amivel akár már IKEA bútort is vihetünk akár. A megújult Yaris, így még tökéletesebb választás a kisautó kategóriában.

 
 

 

Reklám

 
 

Több erő, kisebb fogyasztás

A megújulással új motort is kapott a Yaris, amivel leváltották az 1.33 literes motort, ami először a 2. generációs Yarisoknál jelent meg modell frissítés után. Az új 1.5 vvt-ie motor a nagy újdonság a megújult modellben, ami erősebb, mint az 1.33 vvt-i motor, de a gyártó szerint takarékosabb is fogyasztásban. Az új motor 111 lóerős és 136 Nm nyomaték leadására képes. A csúcsteljesítményét 6 000-es fordulatszámon adja le, és a 136 Nm nyomatékát a 4 400-as fordulaton, amivel igazán fürge a felfrissült Yaris. Az második generációs 1.3 vvt-i Yarisok pörgősségét hozza magával az új motorral szerelt változat, ami igaz 6-fokozaút váltót kapott, de az első 4-fokozat rövid áttételt kapott a pörgős hajtáshoz, az 5. és 6. fokozatot viszont elnyújtották, így is csökkentve a fogyasztást és a menet zajt a hosszú utazások során.

 
 

 

2017 Toyota Yaris - mérő órák, színes kijelzővel kiegészítve -

 
  A tesztút alatt a városi 50 km/órás tempónál 4. fokozatban érezte jól magát a Yaris, de 5. fokozatba is lehet használni, aki nagyon takarékosan akar közlekedni vele, de ezt csak sík terepen érdemes használni, kisebb emelkedőn ebbe a fokozatba már erőlködik a motor, ilyenkor kb. 1500-as fordulaton jár, de csak 1 800- 1900 között jön meg az igazi ereje, akkor már könnyen megindul. A 90 km/órás tempó sem gond neki, amiből még 6. fokozatban is erőlködés nélkül megindul, ami városban sem lenne gond 5. fokozatból, ha 60 km/óra lenne a sebesség korlátozás. Az autópályás 130 km/órás tempó sem rontja az utazási komfortot, ami az új modell esetében már nem éri el a 3000-es fordulatot, így jelentősen csökkent a menet zaj és vele az utazási komfort. Az új motor szintén 6-fokozatú kézi váltót használni, ami precíz pontos váltást nyújt a vezetőnek, mint egy sport modellben vagy egy hothatchben, ami a GRMN 210 lóerős változat is lesz. Az új modell annyira jól sikerült az új 1.5-ös motorral, hogy még a hangját se hallani alapjáraton. Az új modellből is az erősebb benzines változatot tudom ajánlani, az 1.0 literes 3-hengeres helyett, ami várhatóan a korábbi gyengébb modellekhez hasonlóan nagyobb fogyasztást igényel, mint az erősebb motor, ami a VW Csoport modelljeire is igaz. Az erősebb motort még élvezetesebb vezetést is nyújt, mivel szívó benzinmotort, így a turbótöltésre nem kell várni, így már ezért is jobb választás riválisainál, amik kisebb turbós motorokból hoznak ki ekkora erőt, így ott jöhet a turbófeltöltő csere is, ami nem olcsó. A futómű beállítása hozza a megszokott kényelmet, a kiváló úthiba elnyelő képességgel, és mellette még a kanyarokban is szépen tartja magát nagyobb sebességnél is, amit jelentős mértékben javítottak a sport változaton.  
 

 

Az új 1.5 vvt-ie szív a megújult Yaris orrában, 111 lóerővel

 
  Az alap Yaris, amire tervezték arra tökéletes, a városi élethez, ami mellett mára kinőtte magát és akár utazóautónak is tökéletes választás lehet az új legfrissebb változat, és nem az 1.0 háromhengeres motorral. A használata könnyű még a városi pörgésben is, a könnyed fordulékonyságával még szűkebb parkolóhelyekre is könnyen beállhatunk vele, a tesztelt modell esetében még tolatókamera is segíti a parkolást, ami jól jön azoknak a vezetőknek, akik nem a legjobbak a parkolásban. Az új modell a tesztvezetés után nyugodt szívvel tudom ajánlani mindenkinek, aki kisautót engedhet meg magának, vagy szereti a kisautókat, ennél jobbat ritkán találni.  
 

  

Az új Toyota Yaris GRMN sport változat, 210 lóerős motorral az orrában

 
 

 

Reklám

 
  Aki viszont a takarékos autókat kedveli, azoknak meg ott a HSD hybrid változat, ami tisztán elektromosan is tud közlekedni, amit korábban teszteltem még az első HSD változat megjelenésekor, aminél ha nagyon ügyesen ráérzel a gázpedálra mennyit lehet nyomni, akkor még 50 km/órával is könnyen tudsz tisztán elektromosan közlekedni. Az elhasznált energiát viszont B-fokozatban nagyon gyorsan tölti vissza a hibrid. A hybrid változat viszont megbízható, ha csak az első Priusokat nézzük, amik 20 éves létükre még mindig az utakon járnak, az első HSD rendszert használva. A Yaris rugalmassága és pörgőssége is megmaradt, amiért vezetni is nagyon jó a Yaris-okat.  
 

 

2017 Toyota Yaris GRMN utastere

 
 

Az új felfrissülés is mutatja, hogy a Yaris népszerűsége nem veszett el, ami érthető is a mindig fiatalosabb megjelenésének is hála, és amit az ügyfeleknek ad a Toyota, egy megbízható vagány kisautó formájában, az nem mindennapi.

<<előző oldal

- Kartos Patrik -

2017-08-23, 22:43:47

 

 

AmazingCounters.com
AmazingCounters.com

 

 

Reklám

 

 

Reklám

Asztali nézet