MENÜ

Ford Focus 1.0 125LE Platinum MT6

Pöpec, kis erőgép

Ford már a 3. generációs Focus-t értékesíti 2010 óta, ami 3 karosszéria változattal érhető el, az 5 ajtós, a Sedan, és a Kombi változatba. A kocsi a az előző két generációnál is elérhető volt sport változatokban, ami az első generáció esetében az ST170 és RS volt, az utóbbi csak 3 ajtós kivitelben volt elérhető, a második generáció esetében, ez szintén maradt csak kicsit megizmosodott, és a sportmodelleket a Volvo 2.5 literes 5 hengerese hajtotta 225 ill. 305 lóerővel. A legújabb modell RS változata még várat magára, de mivel nincs 3 ajtós a 3. generációs Focus-ból, várhatóan 5 ajtós lesz az RS kivitel. Az új modellnél pedig, a kis turbós erőforrások is megjelentek, ami közül az erősebb, a tesztautóban is helyet kapott. Az új 1.0 EcoBoost motorok még, az évmotorja díjat is elnyerték.

 

Sportos, fiatalos külső

Az új harmadik generációs Focus, a tervezői által egy teljesen új stílus világú lett, ami nem megszokott még. A piacon levő kocsik közül, a Ford-ok az egyik legmodernebb design-ú modellek.  A kocsi orrán már feltűnik, hogy a sportosság és a fiatalosság irányába mentek a tervezői. A Focus orra már, egy stílusos sportos orr lett, amivel még a tuningosok is könnyedén tudnak dolgozni, mivel az alap stílusos forma meg van, és a tuning változatokat a SEMA Show-n mutatták be, ahol szép munkát végeztek a tuning cégek. A Focus orrán elhelyezett méretes hűtőrács, és a kiegészítő két fekete műanyag betét is egy kicsit agresszív külső ad a kocsinak, a vékony a hátrafelé nyúló fényszórókkal együtt.

 

Az 5 ajtós Ford oldalvezetése sem egy hagyományos 5 ajtós kocsira emlékeztet, itt is megjelennek a modern design formák, ívek. A kocsi oldalvezetését még éles törésvonalakkal, és kupés formájú oldal ablak vonal vezetéssel is feldobták, és az erő kihangsúlyozására, az első kerékdob mintha kiszélesedne a karosszériából, és ez a szélesítés íve egészen a hátsó lámpákig tart, ahol a lámpa fejezi be. A hátsó kerékívet is kiemelték, de sokkal visszafogottabban, ami egy igazán stílusos megjelenést biztosít a Focus-nak. A kocsi hátsója viszont, inkább egy sport hothatch-ére emlékeztet, mint pl. a Renault Mégane Coupe fara.

 

A szépen ívelő tetőíve szinte egybe olvad, a hátsó ablak formájával és még szép méretes  fényszórókkal is feldobták, amik biztosítják, hogy a kocsi mindig jól megvilágított legyen, de itt sem maradhatott el a modern design világ, aminek hatására egy előre mutató kezet formáz meg, de ezt kihasználva hozzá igazították a tanksapka takaróját is. A csomagtér fedél érdekessége, hogy a tervezők, a BMW modellekhez hasonlóan, még a hátsó ablak alatt egy kisebb spoiler szerű kialakítást is rajzoltak rá.

Divatos belső

A Focus utasterébe beülve, itt is a megújult stílusú formák köszönnek vissza. Az ülések kényelmesek, mint a B-Max mini egyterűben, mint amit teszteltem is már, de nem tudtam az új EcoBoost 1.0 literes motorral kipróbálni. A Focus utastér sem rossz, az egyedi megformázott mérő órákkal, a furcsa, de szép négyküllős kormánnyal, és a hosszúkás szűkülő szellőző rostélyokkal a középkonzolon, valamint az ajtók mellett „az első ajtóknál”. A kocsi kezelő szervei, bajuszkapcsolói kézre esnek, és nagyon jó elrendezést kaptak, hogy mindenkinek megfelelő még annak is, aki egy más márkájú kocsiból ül át, kivétel a Mercisek, mert ott 3 bajusz kapcsoló van, amit ritkán tud minden tulajdonos, hogy mit hol talál.

    

Bal oldali kép illusztráció

A váltókar és kézifék megfelelő távolságokra kerültek, így kézre esik és a kézifék is kézre esik, mindjárt a váltókar mellett kapott helyet, és nem elektronikus rögzítőféket kapott a kocsi, amit díjazni tudok.  Az ülések oldaltartása és az ülőlap hossza nagyon jók amire tervezték, de nagy sebességű kanyarvételnél is amennyire lehet megtartják az utasokat.

 következő oldal >>

HTML Hit Counter
HTML Hit Counter

Free Counter
Free Counter

Free Web Counter
Free Web Counter

Asztali nézet