MENÜ
   
 

Mazda 6 Combi 2.2 Skyactive-D teszt

A kocsi kijelzőiről könnyedén leolvashatjuk a pontos információt, ami újdonság, hogy a sebességmérő, és a fordulatszámmérő mellett helyet kapott az E-LOOP visszajelző is. A kocsiban mutatja, ha fékezéskor vagy a motorféket kihasználva mennyire tölt vissza az autó spórolásra.

 
 

 

Az új Mazda6 óriási helyet kínál elöl és hátul (Fotó: Kartos Patrik)

 
 

A csomagtérhez érve a méretes nagy csomagtérbe elég magasra kell emelnünk a tárgyakat, amit szállítani akarunk vele. A padló pedig kicsit magas, de érthető valahova el kell férnie a pótkeréknek is ha rendeltünk bele. De ha az alap 522 liter nem lenne elég, akkor két kar meghúzásával teljesen sík rakodóteret kapunk a Karakuri ülésrendszernek köszönhetően, amivel így már 1 648 literes csomagtér áll a rendelkezésünkre. A csomagtérben még kapunk néhány okos kis ötletes dolgot, mint az akasztók a csomagtér jobb és bal oldalán, amit el lehet rejteni ha nincs rá szükségünk. A kocsi kilátása nekem nagyon tetszett elöl szépen lehet látni a hosszú motorháztetőt, és a tükörből pontosan tudunk parkolni, valamint még a hátra való kilátás is nagyon jó volt. Aki nem bízik magában, hogy ekkora autóval könnyedén le tud parkolni, annak ajánlom a tolatókamerát, ami egy kis felár ellenében bekerülhet az alacsonyabb felszerelésű modellekbe is.

Kiemelkedő menet teljesítmények

A tesztautó a legerősebb dízelmotorral volt felszerelve, és az új Skyactive technológiás automata váltóval. A dízelmotorral szerelt kombi, és a már kipróbált 2.0 benzines alap sedan verziót nagyon jó volt vezetni.

 
 

 

Az új mérő egységek és az erős dízelmotor (Fotó: Kartos Patrik)

 
 

A benzines verzióban az új Skyactive kézi sebességváltót is kipróbáltam, ami még jobb lett az elődnél, de az automata váltó sem kutya, szépen vált, de ha odalépünk neki a megfelelő fokozatba vált vissza, és észvesztően megindul. Ellenben ha mi szeretnénk váltani, az is lehetséges a váltókarral, vagy a kormányon találtható fülekkel. A kézi váltós nekem jobban tetszett, mivel  gyorsabb a kézi váltóval szerelt Mazda 6 az automatánál.  Az automata  verziót azoknak ajánlom, akik sokat járnak városba a kocsival, vagy az eleganciát teszik előtérbe. A erőforrások épp elég erősek, már az alapmotorok is. A benzinmotoros nagyon csendes volt, csak magasabb fordulatszám tartományban jött meg a hangja. A dízel verzió viszont nagyon halkan hallatta hangját, ami szinte észrevehetetlen, és a motor rezonanciája sem érezhető az utastérben.

<< előző oldal                                                                                                                                    következő oldal >>

 

 

HTML Hit Counter
HTML Hit Counter

Free Counter
Free Counter 

 

 

 

 

 

Free Counters
Free Counters

Asztali nézet