MENÜ
   
 

2015 VW GolfR DSG teszt - 1. oldal

A legdurvább széria Golf

VW 1-2 éve bemutatta a csúcs Golf-ot, amiből már Variant kombi változatot is készítenek. A csúcs Golf egy 300 lóerős turbófeltöltős motort kap, ami megvadítja a megszokott hagyományos Golf-ot, és az eredmény a GolfR. A megbízható Golf népszerűsége hozta a GTI változat is, ami nagy siker a VW kínálatában. VW nem állt meg a GTI sport Golf teljesítményénél, aminek hajtásláncát az új Octavia RS generáció is megkapott 220 lóerős 2.0 TSI benzinmotorral. A GTI teljesítményét túlszárnyalja, a 300 lóerős R-es változat, ami a legritkább Golf-ok között foglal majd helyet, az R32 legfrissebb utódjaként.

 
 

2015 VW GolfR 5-door - test  

A GolfR nagyobb légnyílásokat kapott, és élesebb törés vonalakat

 
 

Vad hothatch megjelenés

VW alap Golf-ját sikerült megvadítani az R modell tervezőinek, ami kapott új feljavított orr részt, és megkapta az új LED fényszórókat, amivel egy négyszemű vadállat megjelenést adnak az éjszakában, valamint a sportosabb első ütközőt és az egyedi hűtőrácsot is megkapta, ami összeköti a két fényszórót egy ezüst betét csíkkal, és az R logo-t sem hagyták le a hűtőrácsról. A GolfR beépített első légterelőt és méretesebb hűtőrácsot kapott, amit oldalanként két méretes légnyílás fog közre, így biztosítva az elegendő levegőt a 300 lóerős motor hűtéséhez, valamint még az első ütközőt ellátták mindkét oldalt egy kopoltyúszerű légnyílás beütéssel, ami csak dísz, de az élesebb törésvonalak is fokozzák a sportos megjelenését.

 
 

A méretes 8Jx19"-es Pretoria felnik, a nagyobb és erősebb fékekkel

 
  A kisebb orr módosítás mellett azonos maradt az orra a Golf alap változatával, és a GTI/GTD változatokkal. Az oldal vonala szintén megmaradtak kisebb módosítás mellett, amik tartalmazzák a tesztautó visszapillantó házát, és az első sárvédőn elhelyezett R jelvényeket, valamint a sport küszöböket. A tesztautó felszerelése tartalmazta még a feláras 19”-es Pretoria felniket, valamint az első kerekek mögött látható R-es féknyergeket. A 19”-es felnik rejtik a nagy teljesítményű fékrendszert a 4 méretes féktárcsával. A hátsója már feltűnő módosítást kapott a gyengébb Golf-okhoz képest.  
 

A GolfR már LED hátsó lámpákat, fényes fekete diffúzort, és négy króm kipufogóvéget kapott

 
  A GolfR hátsó részét ellátták egy méretes fényes fekete hátsó diffúzorral, ami tartalmazza a két oldalra kivezetett dupla króm kipufogóvéget, valamint még megkapta a tető légterelőt, és az egyedi hátsó LED lámpákat, amikkel kitűnik az alap Golf megjelenése mellett. Az új Golf megjelenésében egy megvadított Golf-ot mutat, ami leginkább a hátsó részén tűnik fel a látványos méretes diffúzorral, és az integrált króm kipufogóvégekkel, amik a kiemelkedő motor hangról gondoskodik, a magas fordulattartományban, amit a Race móddal még lehet fokozni, ahogy a menetteljesítményeit is.  
 

-

-

 
 

320 km/óráig számozott sebességmérő

Az alap Golf utasterét láthatóan feljavították, ami az alap Golf kényelmét fokozza. A GolfR megkapta a kiemelkedő feljavított oldaltartású sport első üléseket, valamint a hátsó a süllyesztett szélső üléseket. A műszerfalat feljavították a titán fekete betétekkel, és a fehér kiemelő vonalakkal, valamint az ajtóbetétet is kapott a matt króm betétcsíkkal, és a matt króm kilinccsel. A vezető kapott fém betétes pedálokat és multi-funkciós bőr háromkarú sport kormánykereket a zongoralakk betéttel, és a DSG váltós váltófüleivel a kormány mögött.

 
 

   

Az R-logo megjelenik a lapos fenekű bőr kormánykeréken, és az erősített oldaltartású üléseken

 
  A kormánykerék mögött az 300 lóerős változat, 320 km/óráig skálázott sebességmérőt kapott, de a sebességmérőt az alap elektronikai rendszere 250 km/órára letiltja a végsebességét, de a tunerek valószínűleg a sebesség korlátot is tudják növelni, esetleg törölni. Az első ülésekben nagyon kényelmes az utazás hosszú távon, és a pályázás sem rossz vele, amibe erősen belenyom a padlógázas gyorsításnál a 300 lóerős motor teljesítménye és nyomatéka, amit 4MOTION összkerék-meghajtáson keresztül juttat az útra. Az új hajtáslánc 4MOTION összkerék-meghajtása a GolfR-ben lehetővé teszi, hogy akár keresztben is tudjuk venni a kanyarokat, annak köszönhetően, hogy az összkerék-meghajtás rendszere akár a teljesítmény 100%-át a hátsó kerekekre tudja továbbítani, valamint a Race mód és a menetstabilizáló kikapcsolásával, amit hosszan nyomva tudunk kikapcsolni.  
 

   

A GolfR megtartotta az alap Golf praktikusságát, amit sport ülésekkel javítottak fel

 
  A GolfR-ben az ülések és a kormánykerék is megkapta az R logót, az előbbi hímzéssel. A mérő egységek fehérskálás számlapokat kaptak, amik szintén egyedivé teszik a GolfR-t, mivel az alap Golf-ban hagyományos fekete számlapokat használtak. Az utazási komfortot fokozták az aktív lengéscsillapító állítással, ami a hétköznapokban kényelmes lágy beállítást kap, de a sport módban egy kemény sport futóművet biztosít, amit még a Race móddal lehet fokozni, ami kifejezetten a pályázásra készült. A hátul utazók közül a középső ülésen utazónak van a legrosszabb helye, mivel a magas kardán alagút nagyon rontja a lábteret, de 4 felnőttnek tökéletes tágas helyet biztosít.  
 

   

A 320 km/óráig skálázott sebességmérő. és az R-jelvény a kormánykeréken, valamint hímezve az első bőr ülésekre

 
  A GolfR egy csúcsfelszerelésű változat, ami megkapta az automata klímát, a Bi-Xenon fényszórót, és a LED hátsó lámpát. A felszerelése még tartalmazza az elektromosan behajtható visszapillantókat, a Proaktív utas védelmi rendszert, és a DYNAUDIO Excite szórakoztató rendszert. A hátsó utasok szintén fokozott kényelmet, kapnak főként a két szélső ülésen utazók, akik süllyesztett javított oldaltartású ülésben foglalnak helyet, a hagyományos Golf hátsó üléssor helyett. A csomagtere szintén nem ad nagy újdonságot, a három ajtós, 5-ajtós, valamint a Variant változatoknál.  
  következő oldal >>    

 

HTML Hit Counter
HTML Hit Counter

Free Counter
Free Counter 

 

 

 

 

 

Free Web Counter
Free Web Counter

Asztali nézet