MENÜ
   
 

HU  

 
 

2019 Toyota Corolla Sedan HSD 120 Executive teszt – Toyota - Auris/Corolla – HSD – Hybrid – Tesztek – 

A kényelem viszont itt is kiváló, és a kihajtható könyöktámasz is kapott két pohártartót, mint az első utasok a váltó mögött, viszont valami fület lehetne végre a könyöktámaszra varrni, mert benyúlni a szűk hézagon, nem a legkellemesebb, hogy a könyöktámaszt lehajtsuk, ami a harmadik utasnak adna helyet a hátsó sorban, és így egész elfogadható a középső utas számára. Az ajtózsebek viszont nagyon kivannak méretezve a palackoknak, de a hátsó ülés fűtés gombjai szebb helyet is kaphattak volna, mint például a középső légnyílások alatt - ahol, szinte üres a felület, se hamutálca, semmi nem volt a szellőzők alatt a Corolla HSD Sedan tesztautóban, de így teljesen különálló gombként az elektromos ablakemelő gombjától távol, nem a legszebb, - akkor már hozhatták volna közelebb a két gombot, ha már ennél a megoldásnál maradtak, egyébként nem rossz családi autónak sem, még a HSD változatban sem.

 
      
 

A csomagtér szintén elég nagy kategóriájában a 471 literes méretével. A csomagtér viszont nem bővíthető a hibrid változatban, ami egy rossz pont, de alaphelyzetben is bőven elég négy felnőtt csomagjainak a méretes csomagtér, ami nyitható belülről, és a csomagtér ajtóról is.

Tökéletes választás dízel helyett

A Corolla kínálat első alkalommal elérhető lett HSD hibrid változatban is, a sedan modell változat, ami a többi karosszéria változathoz hasonlóan, most megkapta a gyengébb HSD hibrid rendszert, ami egy hagyományosabb, takarékos hibrid rendszer, és az 5-ajtós és kombi kivitelhez még elérhető az erősebb sportosabb menettulajdonságokat biztosító erősebb HSD hibrid hajtás is. A tesztelt modell a gyengébb hibrid hajtást kapta meg, ami hozza a megszokott takarékosságot, mint az előző generációs Auris HSD modellek, ami az új modellnél is egy 1.8 literes benzinmotort használ a hibrid hajtásban, ami az egyik leghatékonyabb hibrid hajtása volt a Toyotának az utóbbi időben.

 
     
  A tesztelt Corolla Sedan modellben a hibrid hajtás 122 lóerőt termel, ami nekem gyengébbnek érződött, mint a korábbi Auris modellgenerációban használt rendszer, ami érezhetően dinamikusabb menetteljesítményt nyújtott a súlyához képest. A Corollánál viszont még sport módban se éreztem annyira dinamikusnak ezzel a hajtásváltozattal a Corolla Sedan hibridet, ami nem egy sportos gépezet. Az alap hibrid hajtással szerelt változat viszont, amire tervezték arra tökéletesen megfelel, hogy nagyon takarékosan közlekedjünk benzinnel, és egy teli tankkal dízel modellekre jellemző kiemelkedő nagy távot lehessen megtenni, - amihez viszont nagyon jó. A tesztelt autó átlagát nem nulláztam ki teszt előtt, de így 5.4 literes átlagfogyasztást produkált a tesztautó, ami nem mondható vészesnek, mivel, többen is vezették előttem, több különböző vezetési stílussal, így egész jónak mondható még, így is ez a fogyasztási érték.  
 

 

 

 
  Az 1.8-as motorral párosított hibrid hajtással, még autópályázás sem probléma, ez sem növeli az átlagot, mivel az Auris HSD-k is 3.8 literes átlagba is könnyedén bele lehet férni, és mivel még a head-up display is mutatja mikor adunk gázt, mikor motorfékezünk és termeljük a Li-Ion akkumulátor csomagnak az energiát, - így könnyedén környezet barát vezetésre áttudunk szokni, kihasználva a hibrid rendszer előnyeit. Azok, aki ezt a hajtás változatot választják azok nem a 120-160 km/órás tempóval száguldoznak, mint sok autós a közlekedésben, ezek az ügyfelek az alacsony fogyasztású modelleket keresik, amik akár tisztán elektromosan is tudnak közlekedni, csökkentve az üzemanya költséget, az ilyen magas üzemanyag árak mellett, és mellette elfelejthetjük a dízel modellekkel járó drága alkatrészek cseréjét is, mint a részecskeszűrőt, izzítógyertyákat, stb.. A tesztelt hibrid modellnek is lehet 5.0 literes átlagfogyasztása, ha 160-as tempóval közlekedünk autópályán vagy nyomjuk városban, amikor már üres az akku csomag, de ez nem is erre van tervezve, hanem egy tökéletes üzemanyag takarékos modell, amiben van elég erő a könnyed utazáshoz, és mellett akár tisztán elektromosan is tudunk közlekedni.  
   
  Azok az ügyfelek, akiknek ez kevés, azok a korábban tesztelt 1.6 Valvematic 132 lóerős szívó benzinmotorral is választhatják a 2020-as modellt, amit kézi váltóval teszteltem, és igazán sportos, dinamikus menetteljesítményt nyújt. A 2021-es modellnél viszont már az új 1.5 literes TNGA, 3-hengeres, 121 lóerős benzinmotort választhatjuk, ami várhatóan a szigorúbb uniós emissziós előírásoknak köszönhető, mint az új generációs Yaris modelleknél is már csak 3-hengeres motorok közül választhatunk. Az új motorral még nem teszteltem a Corolla-t, de az 1.6 Valvematic hozza a kellő sportosságot, dinamikusságot, mellette a magasabb tempóban való közlekedéshez is jobb választás, a benzines modell változat. Az 5-ajtós és Touring Sports (kombi) modellek esetében, viszont az erősebb 180 lóerős hibrid hajtás is a lehetőségek között van, ami kellő sportos menetdinamikát nyújt, mellette hozza a hibrid hatékonyságát, viszont a 2.0 literes motor miatt az üzemanyag fogyasztása is magasabb, de a 180 lóerő nem hangzik rosszul egy környezetbarát modelltől.  
   
  A vezetési élmény viszont itt is megmarad, a hagyományos benzines változatokhoz hasonlóan, ami tartalmazza a kormányzás megfelelő visszajelzését, vagy a futómű hangolása, ami szépen korrigálja az úthibákat, mellett megfelelő úttartást nyújt tempósabb kanyarvételnél is – ami köszönhető a multi-link felfüggesztésnek is, és sokkal kellemesebb, komfortosabb utazást tud biztosítani. A tesztelt modell 18”-as szép nagy felniket kapott, amik egy sportos változathoz nagyon jól illenek, ami kihangsúlyozza a Corolla modellek sportosságát, de viszont az alacsony profilnak köszönhetően javul a kanyartempója a Corollának, viszont a kényelmet nézve nagyon a határon van ezzel a felni szettel a Corolla. A fogyasztása viszont kiváló a Corolla modellnek, ami akár pár km-t tisztán elektromosan is megtud tenni, de elég az új generációnál is a normálmódot használni, amiben hatékonyan teszi a dolgát a rendszer, és így az akku csomag sincs kimerítve.  
   
 

A vezetőnek itt lehetősége van a B-fokozatot használni, ami növeli az energia termelését, ha dimbes-dombos utakon közlekedünk vele, vagy a városban egy meredekebb lejtőn megyünk le, ami csökkenti, a fékek kopását viszont felerősíti a lassító képességét a rendszernek fékezés nélkül, amivel tovább lehet csökkenteni a hibrid modell fogyasztását. A hétköznapi közlekedésben viszont bőven elég a 11.0 másodperces 0-100 km/órás sprint, és a 180 km/órás végsebesség, amivel dinamikusan tudunk a városi közlekedésben közlekedni, vagy akár autópályán besorolni, és bőven elég a tempósabb közlekedéshez is ezekkel az értékekkel. Egy nagyon jó választás a hibridek között, és a szigorodó európai előírások mellett, már talán jobb választás, mint egy dízel, ha nagy távokat teszünk meg kedvező fogyasztással.

Írta: Kartos Patrik; Fotók: Kartos Patrik

2022-05-23, 23:53:02

 
  111 222  

 

Asztali nézet