MENÜ
   
 

 

HU  

 
 

2017 Toyota Land Cruiser 2.8 D-4D teszt – 1. oldal -

Keményterep mestere, luxus köntösben

Toyota felfrissítette Land Cruiser modelljét, ami apró részleteiben változott, de ez arra is utal, hogy annyira bevált modell, hogy felesleges mindent átalakítani rajta, ami még mindig a legjobb terep modellek közé tartozik az autó piacon, mint a klasszikus Mercedes G-osztály, amit ismét átdolgoztak, vagy a Land Rover Defender, aminek gyártását már befejezték pár éve, de a Land Rover első modelljeként, csak modell frissítést kapott, és hamarosan megérkezik a teljesen új Defender is. Valamint a luxus kategóriás Ranger Roverek is ide tartoznak, amik minőségi kidolgozásukkal is a prémium kategóriába helyezkednek el. A legfrissebb változatát pedig szerencsém volt egy kisebb tesztre elvinni, a legendás Land Cruisernek.

 
 

 

A legújabb Land Cruiser kicsit megújulva, de még mindig a masszív megszokott fromában

 
 

Markáns, masszív megjelenés

A megújult Land Cruiser hozza a megszokott formát és a kiemelkedő terepképességeket, az első generáció óta. A megújulás szintén csak apró részleteiben jelent meg az LC-nek, ami külső részletein is alig vehető észre, egy-két rész kivételével. A legutóbbi változat után a megújulással kicsit sportosabb orr megjelenést kapott a kevesebb króm felülettel, és a szélesebb rács hézagokkal, a vastag krómozás helyett. Az új rács mellett átrendezték a fényszórókat is, amiben már vízszintesen kapott helyet, a LED nappali menetfény. A sportos megjelenéshez még hozzátartozik az átrajzolt első ütköző, az élesebb törésvonalakkal és a szögletes ködfényszórók, amik mellett a nagy első terepszög sem csökkent, csak megjelenés változott apró részleteiben. A hosszú orra sem változott, de már csak 2.8 turbófeltöltős dízelmotorral választható a frissített kivitel, amit az egyedülálló dombornyomott nagy motorháztető takar, amit nagyon jól látni a vezető ülésből, mint egy kisebb asztal méretben, aminek köszönhetően nem keveset, számolhatunk rá a magas orr miatt, hogy hol is van az LC orra, amiben sokat segít a hűtőrácson is elhelyezett kis kamera, valamint a parkoló érzékelők.

 
 

 

... a legfrissebb Land Cruiser (Land Cruiser Prado), aminél a Land Cruiser V8 még nagyobb, de ez már itt is óriási gépnek számít az utakon, a Range Rover Sport, Mercedes-Benz G-osztály modellek mellett

 
 

A Toyota kínálatának Európában kapható legnagyobb modellje már ránézésre egy óriási gép, ami oldalnézetből izmos nagy gépet mutat, a kiemelkedő kerékjáratokkal, amik a nagy nyomatékra is utalnak, és a szélesített kerékjáratok, amik nagyon hasznosak kemény terepen, amire készülnek a Land Cruiser-ek. A LC hátránya viszont nagy szögletes robusztus forma, ami erős szélben nem feltétlenül előny, és a nagy oldal felülete, ami az oka a légáramlás beszűrődő zajának, és a tesztelt modellen még a terep négy évszakos gumik surrogását lehetet hallani, amik ellenére igen csendes a nagy monstrum. A kamerák viszont egy ekkora gépnél előnyösek, mint a szűk városi kereszteződésekben, ahol még a kereszteződés széleire is ráállnak az autók, de terepen is nagy haszna van egy ilyen orr kamerának, a beláthatatlan terep körülmények között. A Land Cruiser igaz nem egy BMW vagy egy Merci, de ezeknél sokkal többet tud, ha terepről van szó, mivel még a G-osztály is inkább az utcai használatra készül már, főleg az AMG változatok a széles, peres sport gumikkal, így a legközelebbi riválisai a Land RoverRange Rover modellek az európai kínálatból.

 
 

   

A megújult Land Cruiser külső részletei: az orrán elhelyezett kamera, ami nem csak a szűk kereszteződésekben tud segíteni, de terepen is jól jön - a masszív megjelenéshez szép 19-es felniket kaptott az utcai SUV abroncsokkal, valamint a nagy terepjáróknál megszokott módon, az Land Cruiser alatt kapott helyet a pótkerék

 
 

A Toyota Land Cruiser hátsójához érve, egy méretes csomagtér ajtóval találkozunk, ami nem tartalmazza a pótkereket, amit tesztelt modell esetében a padló külső oldalára szerelnek fel, de az oldalra nyíló csomagtér ajtó még mindig a régi, de a tesztelt modell már rejtett nyitó kilincset kapott, ami fedett részen van elhelyezve, így még a kemény terepezés után sem kell a mocsok, sáros kilincset megfogni, és az óriási csomagtér nyílás sem maradhat el, ami még néhány egyterűt is meg szégyenít. A kidolgozása és megjelenése szebb lett, mint a kifutó modell, de Európában már ez a legnagyobb Toyota modell, mivel a Land Cruiser V8 már nincs a kínálatban egy jó ideje, ami még ezt a modellt is túlszárnyalja méretben, és árban is már a felsőkategóriás luxus modellek közé tartozik - de folytatjuk az utastérrel, ami szintén megújult.

 
 

 

Reklám 

 
 

A megújult külső mellet, finomabb anyagokat kapott az utastér

A Toyota hű marad legendás modelljéhez, ami már a prémium luxus kategóriába foglal helyet lassan, ami a kiváló utazási komfort és a minőségi részletek mellett, a legjobbak között kap helyet terepképességeivel. A Land Cruiserbe nem olyan egyszerű beszállni, mint egy személyautóba, amiben sokat segítenek az oldal fellépők, és a jó vastag kapaszkodó fül az A-oszlopra szerelve. Ha már bent vagyunk igazi királyi helyen ülünk, amiből még a kisebb furgonok fölött is vígan átlátunk, a városi közlekedésben, ami nagyon előnyös tud lenni. A vezető ülésből az óriási motorháztető tűnik fel, ami alatt már csak a 2.8 literes, soros 4-hengeres 1GD-FTV turbófeltöltős dízelmotort szerelik az európai változatba, aminek hangját csak magas fordulaton halljuk, ami az utazási komfortot tudja kellemesebbé tenni, de a méretes szögletes kaszni elég sok levegőt tol maga előtt, így a levegő áramlása, és a négy évszakos terepjáró abroncsok zaja, minimálisan beszűrődnek, ami nem zavaró.

 
 

 

A kényelmes luxus beltér a Land Cruiserben, a világos bőr belső, fa betétekkel, ami az elegáns megjelenést erősítik a beltérben, és az ezüst középkonzol betét a gombokkal, a fémes hatást akarnak kelteni, de a két legfontosabb forgó kapcsoló fémből készült, ami ritka a modern autók világában

 
 

A tesztelt modell egy nagyon jól felszerelt változat volt, világos bézs bőr fűtött-szellőztetett üléseket kapott javított oldaltartással, ami arra elég, amire használják ezeket modelleket, és kényelmesek, ami nagyon fontos a hosszú utazások során. A vezető még elektromos kormánykerék állítást is kapott, ami a Lexusokhoz hasonlóan motor leállítás után teljesen hátra tolja a kormányt és felemeli, így a lehető legnagyobb hely marad a ki- és beszállásra. A vezető a bőr multi-funkciós kormánykerékről szinten mindent elér egy gombnyomással, ami megkapta a Toyota okos kijelzőjét a hagyományos mérőórák között, a TSS támogató rendszer menüjével is, így ki- és be is tudjuk kapcsolni a segéd rendszereket, de mellette minden fontos információt egyszerre rak ki, mint a számítógép monitor és a nyilakkal ugrálhatunk le a nekünk fontos információért, amit éppen látni akarunk, de könnyű használatot nyújt, mint a korábban tesztelt Aurisokban, vagy a legutóbb tesztelt Yaris 1.5 vvt-ie Selection-ben.

 
 

  

A vezető a tesztelt modellben bőr multi-funkciós koránykereket kapott, aminek a középső része is bőr kárpitot kapott, mint más luxus kategóriás modellben (mint Audi A8, BMW 7-es széria, Jaguar XJ, Toyota Crown és még sok más hasonló modell), valamint motor leállítás után az elektromos kormánykerék alap helyzetbe áll, hogy kényelmesen ki tudjon szállni a vezető - és a hagyományós órák a kormány mögött, amik között a TFT kijelző helyet kapott, a Toyota modern kijelzője, amiről kezelhető minden vezető támogató rendszer, a TSS rendszerek -

 
 

A mérőórák is szép dizájnt kaptak, ami megszépült a megújulással az LC többi részletével. Az utastér igaz világos kárpitozást kapott, de a középkonzol ezüst színe nem igazán illik bele (viszont fekete kárpittal sokkal jobb választás, mivel könnyebb takarítani a belterét), de az áttervezett középkonzol sokkal szebb lett, ami kapott egy méretes érintőképernyőt, alatta a megszokott fűtés-hűtés vezérlő gombjaival, ami alatt a korábbi teszt modellektől eltérően itt a 4x4 hajtás, és vezérlő programok kezelő gombjai kaptak helyet a felező állítási lehetőségével is, amik fém forgógombokat kaptak - amiket kiegészítettek a lágy műanyag részekkel, a bőr borítással, amik igazi prémium modell érzést adnak vissza, mint egy Audi, BMW, Lexus, vagy akár INFINITI modellek. Az elöl utazók kapnak még egy méretes kesztyűtartót, és vaskos kapaszkodókat, ami megkönnyíti a beszállást, az oldal fellépőkkel együtt, valamint a könyöktámasz, egy hűthető tárolórekeszt rejt, ami a nyári időszakban nagyon hasznos tud lenni, és ha mégis terepre indulnánk vele, akkor is jól jön egy behűtött sör a nap végén, vagy egy üdítő.

 
 

  

A megszokott Toyota multimédiás rendszere, ami a megszokott módon a hangerőszabályozásra kicsit lassan reagál, de működik, és egyszerűen kezlhető az érintőképernyőn keresztül, valamint a terephez szükséges kapcsolók egy helyen kaptak helyet, és még hűthető könyöktámasz rekeszt is kapott, ami tökéletes hőfokot tud biztosítani az üdítőknek, vagy akár a sörnek, amit a hosszú nap után kényelmes elfogyasztunk

 
 

A Land Cruiser-t is több néven forgalmazzák, mint az ausztráliai piacon Land Cruiser Prado néven van jelent. Az óriási hely nem csak az első üléssorban található meg, és a méretes tároló rekeszek, de a hátsó üléssor is óriási kényelmes helyet ad, ami három felnőttnek ad kényelmes helyet az utazáshoz, ami köszönhető az óriási lábtérnek és fejtérnek. A hátul utazók is kapnak masszív erős kapaszkodókat, amit a B-oszlopra szerelnek, a beszállást megkönnyítve. A felső kategóriás Land Cruiser már 3-zónás klímát használ (felszerelés szinttől függ), ami megfelelő beállított hőmérsékletet tudja biztosítani az első üléseknél, a két oldal között különböző hőmérsékletet, és még a hátsó részben külön beállított hőfokot tud tartani az utasok kényelmesebb utazását biztosítva. A Land Cruiser szellőzőrendszere az ajtó felett is kapott szellőzőnyílásokat, valamint a csomagtér oldal ablakai felett is, amik a 7-személyes (TX-L és VX felszereléshez a 7 üléses csomag ára 685 000 / 285 000 Ft felszerelés szinttől függően) utastér kihasználásánál nagyon sokat tud segíteni a harmadik sorban ülőknek is, viszont ilyenkor csak 120 literes a csomagtere az óriás Land Cruisernek.

 
 

   

A tágas szellős utastér kényelmes bőr üléseket kapott, és vaskos kapaszkodókat, mind három üléssorban, amik sokat segítenek, a beszállásban, és óriás hely van a második üléssorban is, ahogy a kép is mutatja, ami egy ekkora óriásnál alapvető, és a csomagtér (621 - 1 934 liter), ami egy kisebb furgon méretének felel meg ledöntött ülésekkel

 
 

Az 5-személyes változatok óriási helyet adnak az öt felnőttnek is, akik óriási csomagteret kapnak a csomagok berakodásához, aminél többre nincs szükségünk, így még a csomagtér mérete is megközelíti egy Fiat Dobló Combi raktér méretét. A 7-személyes csomag +2 ülést ad, ami szükség esetén jól jön és már elfogadható helyet ad a hátul utazóknak is a 3. üléssorban, de a 7-személyes megoldás inkább a furgonok, és egyterűk erőssége. A megújult modell nem hasonlítható egy Audi Q7 vagy egy BMW X5 modellhez, amikkel szemben a Land Cruiser jelentősen nagyobb hasmagassággal rendelkezik, ami nagyon előnyös terepen, de így a kanyarokat nem tudja nagy tempóval bevenni, mint a sportos német modellek, amiknek viszont semmi tereptudásuk a gyári utcai abroncsokkal komolyabb terepen. A Land Cruiser modellek nem éppen a száguldozásról szólnak, de a gyár által megadott végsebességükből is lehet gondolni, ami csak 175 km/óra, de ez bőven elég a mindennapi használtra, és a terepre is, és mellett a gyorsulása csak 12,1 – 12,7 másodperc, amivel nem a leggyorsabb, de terepen a legjobb új modellek között kap helyet, ami nem a villantásról szól, mint egy Audi Q7 vagy egy BMW X5, hanem a kiváló technológiáról, amit a Land Cruiserek a mai napig használnak, a kiváló terepképességükkel.

 
 

   

A második üléssorban is megkapják a kellő kényelmet az utasok, a középen található gomobkkal állítható a klíma hőfoka, és az ülés fűtés kapcsolóit is itt találjuk, valamint, hogy honnan fújja a levegőt a rendszer ezt is innen tudjjuk állítani, mivel még a tetőbe is építettek szellősző nyílásokat, így még a hátsó üléssorba is jut elegendő levegő télen-nyáron a kényelmes utazáshoz, valamint a második ülésor teljesen bőrbe csomagolt kihajtható könyöktámaszt kapott, beépített pohártartókkal

 
 

Az LC specialitása a kiváló terepezés, ami mellett hosszú utazásokra is nagyon alkalmas, a megújulás után már a hátul utazók kényelmét is tudja javítani, az állítható futóművel. Toyota, a Land Cruiser csomagtér ajtó megoldását még mindig a szokás formájában meghagyta az oldalra nyitható ajtóval, de már nem feltűnő mivel, rejtett a csomagtérajtó nyitó kilincs, így a terepezés után sem lesz koszos a kezünk. A csomagtere alaphelyzetben öt üléses változatnál óriási a 621 literrel, a második sor ledöntésével már 1 934 literes csomagterünk lesz, ami bőven elég, ha szállítani akarunk vele, nagyobb tárgyakat.

következő oldal >>

 
     

 

visitor counter

free counter

 

2016 Audi R8 Spyder

 

 

 

 

 

Reklám

Asztali nézet